Címkék
anti_hug_the_book, audrey_niffenegger, árnyak_útján, ólomerdő, brent_weeks, david_mitchell, dimitrij_glukhovskij, emma_szerelme, fantasy, fábián_janka, felhúzhatós_lány, felhőatlasz, film, george_r_r_martin, időutazó_felesége, kleinheincz_csilla, metro_2033, paolo_bacigalupi, trónok_harca, tűz_és_jég_dala
Mielőtt új könyv értékelésével jelentkeznék, kötelességemnek érzem szót ejteni a dicstelen véget ért szerzeményekről. Nem csak azért muszáj letörnöm néhány szarvat, hogy a lelkes tinirajongók esetleg húzzák ki egymás seggéből a fejüket, hanem mert valóban meggyűlt a bajom jó pár könyvvel. Bár érzem, hogy ezzel a húzással most sokaknál leszarom a kalapács nyelit, de ki kell puffognom magamból a temérdek csalódást! A teljesség igénye nélkül következzenek, akikért nem szólnak a fanfárok. Ömlesztett dühöngésre érdemes készülni.
Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége
Egy különc szerelem története, ahol az érzelmileg sérült fiú időutazik, míg a lány epekedve szenved az eltűnő-feltűnő álompasiért. Hát miféle ötlet ez? Kétségkívül zseniális. Ilyen erős felütéssel ritkán találkozik az ember. De ennyiben is marad az egész. A legelején feltevődnek az ilyenkor felvetődhető kérdések, majd ezekre száz oldalon belül választ is kapunk és azután marad a nagy semmi. Olyan, mintha nagyon sokáig csámcsognánk egy rágón. Csak csordogál az immár langyos történet. Megvannak a maga szabályai az őrületnek időutazásnak és eltérni tőle nem tudunk. Semmi váratlan nem történik. Olvasd el az első mondatomban említett felpofozó alapszituációt, majd ezeknek megfelelően egy kényelmes fotelben gondold át ennek az embernek az életét, csináld ezt fél óráig és már kész is vagy! Már el is olvastad ezt a könyvet! És nem kell ötszáz unalmas romantikus oldalon átrágni magadat. Mert hiába egy-két nagyon jó duma és igazán velős megjegyzés (tényleg vannak benne) vagy a lélek tagadó hatalmának éreztetése, mind-mind elvész a rózsaszín máz alatt úgy, hogy a legelejétől minden eleve elrendelt. Hajamtéptem.
Brent Weeks: Árnyak útján
Agyon dicsért orgyilkosos fantazi, színes-szagos koppintás ízzel erősen átitatva. Szinte minden mondat dejavu, ejj dejó is volt, amikor ezt a Hobbnál, Knaaknál vagy Salvatorénal olvastam… Ez még önmagában engem nem riasztott volna el, de még rosszul is van összegyúrva. Mindez tetézve egy elég pocsék szövegminőséggel, nálam kihúzta a gyufát. Ha jól emlékszem, még a buszról is leszálltam.
David Mitchell: Felhőatlasz
Szerintem ez nem más, mint hat jó kisregény (mit jó?!! kurvajó kisregény), amiben okos, ötletes egymásrautalások vannak elrejtve, feldarabolva és keverve tálalva. Minden nagyon jó, minden stimmel, jár a pacsi, de ennyi. A könyv nagy hangsúlyt fektet a nyelvezetre, a korhű beszédre. Biztos sokan ettől körbeugrálják a kertet, de rám lohasztóan hatott. Megakasztotta az olvasást, zavarta a történetre koncentrálásban, idegesítő nyomást képzett az agyamon. Jól keveri a lapokat ezzel a tördeléssel, de nekem ez kevés. Nem mondom, hogy emiatt rossz vagy ilyesmi, sőt, azt is megkockáztatom, hogy egy másik korszakomban dicshimnuszt regélnék róla, viszont nagyon tartanom kellett magamat az ígéretemhez: Előbb olvasom a könyvet, minthogy megnézzem a filmet. Azt kell mondjam, ez filmen nekem jobban átjött.
Dimitrij Glukhovskij: Metro 2033
Nem nagy titok az utópiákért, disztópiákért és mindenféle közel s távoli sötét jövős jóslatokért való rajongásom. A hideg Moszkva lakossága a rideg metróalagutakba menekül a perzselő atomháborúk mutáló sugárzásától. Valószínű ez így bekerül a minden idők legrosszabb ember okozta társadalmak közé. Ez annyira nyomasztó sötét jövő, hogy a havi bérletet már kidobott pénznek éreztem. Mondanám, hogy ezt az egészet tönkretette a jólmegszokott orosz szájíz, a lomha stílus, az elhúzott leírások, felesleges gondolatok szájbarágása és a teljesen érdektelen lista szerű életviteli tippek és város-imázs betétek, ha nem lenne Szergej “Etalon” Lukjanyenkó, aki pedig tud az én szám íze szerint írni! Az őrületbe kergettek a rendkívül érdektelen állomásnév-nyelvtörők. Szerintem ezt egy moszkvain kívül kevés ember tudja élvezni. Terjengős, buta és lapos.
Fábián Janka: Emma szerelme
Mint egy unalmas történelemkönyv nőknek. Egy csomó szó egymás után. Tény, hogy hatalmas elvárásaim voltak a könyvvel szemben, de egy laza nyári nyaralás alkalmával sem volt egyetlen egy fejezet sem, ami egy hangyányit is többet ért volna, mint a metropol újság hátsó oldala. Hogy lehetett ebből sorozat?
George R.R. Martin: Tűz és jég dala
Azt hiszem erről a könyvről már mindent elregéltek előttem és az én kvalitásom kevés új szuperlatívuszok kiötléséhez. Szinte hallom, ahogy Tolkien elismerően csettintget a nyelvével.
Kleinheincz Csilla: Ólomerdő
Kortárs(?), magyar és fantazi(??) szárnybontogatásaim hirtelentiprója! Talán ez a könyv is beesett abba kalapba, hogy túl sokat várjak tőle, mert közvetlenül Tokaji Zsolt Turulfi-ja és Baráth Katalin Fekete Zongorája után vettem elő és annyira ki voltam éhezve a jómagyar agyszüleményekre, hogy a már ejakulatív elmém sokáig figyelmen kívül tudta hagyni a kistinis, butalányos mesés hibákat. Költői akar lenni és tömör, művészi, de érthető, mesés, de komoly. Minden akar lenni (eladható, de azért egyedi, közhelyes, de személyes is), de minden szabályt áthágó is. És sajnos pont emiatt lett semmilyen. Legfeljebb bicsaknyitogató. Minden jellemzés az imént sorolt ellentétpárokra épít. Emlékszem, fel is jegyeztem, hogy még egy idétlen ellentétpár és kihajítom. Két oldalt nem bírtam elolvasni. Minden(ki) undok, de szerethető, csúnya, de van benne valami szépség, magányos, de társra vágyik, stb. Szinte vártam a magas, de alacsony-t is. Nem kell minden határt áthágni, vagy elsütni azt a csavart, hogy a széptündér a gonoszboszorka! Teenager lánytól ilyen ideges még nem voltam, mint Emesétől. Sajnáltam, de le kellett tennem!
Paolo Bacigalupi: Felhúzhatós lány
A Felhúzhatós Lány talán minden idők legnagyobb csalódása volt. Hugó-díj meg ilyen-olyan legjobb sci-fi. Az Ad Astra kiadó kitartó reklámkampányának hála egészen addig ragadtattam magam, hogy pénzt szándékoztam adni érte. Nem egyszerűen letölteni vagy csak úgy belibbenni a boltba, hanem nekem a kiadó kezeiből kellett átvennem a mesterművet. Akartam! Ezen törekvés az ő és az én hülyeségeim miatt is kivitelezhetetlen volt, de legalább öt éve nem voltak ilyetén érzéseim könyvvásárlással kapcsolatban, szóval nálam ez már valami!
Ez a történet sehonnan tart sehova. Idegen minden, nincs vagy kevés a magyarázat, túl sok az érdekelt, érdektelen benne mindenki, lexikálisak a karakterek. Néhol kifejezetten az volt az érzésem, hogy az író az olvasó ellen van. Mindent megtesz, hogy én ne akarjam élvezni a könyvet. Annyira brechtire veszi az elidegenítést, hogy végül megadtam magam és félbehagytam az egészet. Te nyertél Paolo! Ez rajtam kifogott. Akármennyire is igyekeztem szeretni, a Felhúzhatós lány cserben hagyott. Fáj leírnom, de ez a könyv nem, hogy nem említhető egy lapon az Amerikai Istenekkel vagy a Pörgéssel, hanem bizony ez szar.
Mindettől függetlenül nem mehetek el szó nélkül az Ad Astra kiadó áldásos tevékenysége mellett. Bár én ezzel a könyvvel megszívtam és kissé félve nyúlok a műveikhez, mégis elismeréssel kell adóznom, hogy hajlandóak és képesek új színt hozni ebbe a magyar könyvpiacnak csúfolt bohóckodásba. Kész röhejnek tartom azt a beton felfogást, ahogy egyesek képesek hozzányúlni egy ilyen széles látószöget kívánó stílushoz. Inkább olvasok egy csalódást okozó újdonságot tőlük, mint a jól megszokott amerikai piac hozzánk elvergődött sovány zaccait! Kuczka Péter óta nem történt ilyen jó a magyar tudományos fantasztikummal. (De ha a steampunk Leviathan is pirosló pofon lesz, akkor szerintem eret vágok magamon…)