Címkék
WILLIAM PAUL YOUNG – A VISKÓ
Lövésem sincs, hogyan jutottam el eddig a könyvig. Azt hiszem talán kötekedni akartam egy kicsit. Idegeskedni a balgákon, habzó szájjal kígyót-békát kiáltani az ájtatos barmokra, kihaénnem módon bezzegkedni! Talán annyira felhúztak ezek a könyv köré szőtt sorsfordító ajánlások és megvilágosult okosmondások, hogy már csakazértis el akartam olvasni, hogy azután beintsek Istennek meg az összes szektás hülyének.
Mert mi más lehet egy, a történelmi egyházak által nem igen ajánlott Istenről szóló könyv, ha nem valami szektás pénzcsörgető uszítás vagy térítő álszent mosolygás?! Ráadásul még a Columbine középiskolai mészárlás során meggyilkolt egyik diák édesapja is ott lelkendezik a könyv elején!
Árgus, kötekedő szemekkel estem neki!
Mack kislányát elrabolja és kellően feltrancsírozza egy sorozatgyilkos. Az apa nem igazán tudja túltenni magát az eseményeken, önmagát hibáztatja, Istent káromolja, és minden ilyenkor érthető dühös és kétségbeesett lépést megtesz. Addig emészti magát, míg komolyan veszi, hogy az Úr levelet küldött neki, hogy találkozzanak abban a viskóban, ahol a megtalálták a kislányát és kiontott beleit. Ott van Isten, Jézus meg a Szentlélek. A könyv nagy része abban a viskóban lezajlott események és beszélgetések krónikája.
Hirdetett bestseller lévén valóban jól van kitalálva, megírva, végigvezetve a trauma feldolgozása és hithez való visszatalálás logikus lépései. Ebbe nagyon nincs mit belekötni, pszichológiai eszközökkel tett hitvallás. Láttunk már ilyet. Ami viszont valóban megoszthatja az egyházi és világi olvasókat is, az maga a stílus és a nem megszokott hangnem. Az Isten és a többiek szájába adott mondatok meglepő módon nem tukmálósak, hanem logikusak, kicsit filozofikusak, de teljes mértékben érthetőek. Mivel nagy kekec vagyok a témában, azt kell, hogy mondjam: A Viskó legnagyobb erénye, hogy abszolút nem bicskanyitogató! Ami egy olyan kötözködő alaktól mint én, a lehető legnagyobb bók!
A másik ok, amiért érthető a nagy felbolydulás körötte, hogy jól aktualizál. Nem nagy meglepetés, hogy a kétezer éves tanok röhejesen elavultak napjaikban. Számos, a felvilágosult, értelmes emberben felmerülő kérdést vet fel, egyáltalán nem szemellenzősen! Ez még mindig semmi lenne, de ezeket, az egyházak számára is kínos kérdéseket jól és egyszerűen válaszolja meg! Nem tesz semmiféle különleges hókuszpókuszt, egyszerűen csak jól rendszerezve beszél a lényeges és lényegtelen dolgokról. Nagy ritkaság az ilyen!
Bár olvasás közben egyszer sem akartam üvöltve a sarokba vágni (ami a hasonló könyvekkel gyakran megesik), azért vannak idegesítő dolgok benne. Még ha kulcsfontosságú is, de a szeretet felmagasztalása engem rettentően zavart. Azért van rossz/gyilkosság/gonoszság, mert szertelek. stb. Azután persze kifejti mindezt az értetlenkedőknek, de a harmadik ilyennél már remegett a kezem. A hangsúlyos dolgokat sokszor ismétli.
Lehet támadni, hiszen többször is kerek perec kimondja az egyházak (mind) feleslegességét; lehet rajongani érte, hiszen teljes mértékben emberi nyelven beszél; de engem a tárgyilagossága fogott meg. Ami nagy hülyeségnek tűnhet egy Istennel való beszélgetés kapcsán, egészen addig, míg rá nem jövünk, hogy nincs itt semmi kötelesség vagy bizonyító erejű fundamentum. Ez a csávó elmondja a magáét, hogy s mint, aztán mindenki maga eldöntheti neki ez mit jelent vagy mire jó! Ennél több szerénységet egy vallási könyvtől nem lehet elvárni! Nagy kár azért a fejezetért, ahol Isten szemével látunk. Itt rögtön ki is ütközik, hogy egy hívőnek ez csak kedélyborzolás, a világiak pedig értetlenül ráncolják a homlokuk.
Tetszett a bevállalós kételkedő habitus, ami mindenkiben benne van, legfeljebb nem meri kimondani. Persze sokszor kapjuk “Az én szeretetem sokkal nagyobb a ti ostobaságotoknál” választ, de szerintem ez így rendben van, megállja a helyét! Nagyon érződik rajta az amerikai gondolkodás, ez a kocakeresztény kirakatvallási hozzáállás, ami európai szemmel nézve már önmagában is Istenkáromlás, de legalább azt elmondhatjuk róla, hogy ha eltekintünk a szakrális maszlagtól, csupa jó gondolattal van tele és ez egy modern vademecum, amit olykor jól eshet levenni a könyvespolcról.
A Viskó nem változtatott meg, nem okozott semmiféle heurisztikus élményt és nem lettem tőle keresztényebb, de egyáltalán nem sajnáltam a ráfordított időt, ami messze felülmúlja minden előzetes elvárásomat.
IDÉZETEK:
“Ki ne kételkedne, ha valaki nem kevesebbet állít, mint hogy egy teljes hétvégét Istennel töltött egy rozoga viskóban. Méghozzá abban a viskóban.”
“Isten persze akkor is képes jelen lenni, ha nem hiszünk benne. Ez annyira Rá vall.”
“A legtöbb ember szívében rejtőzik valami, ami egyszerűen nem tudja elviselni, ha az ártatlanokat, és különösen a gyermekeket bántalmazzák. Gyakran még a legszigorúbb fegyházakban raboskodó legkeményebb bűnözők is azokon vezetik le haragjukat, akik szenvedést okoztak gyermekeknek. Még egy ennyire kétes erkölcsű világban is teljességgel elfogadhatatlannak tartják a gyermekek bántalmazását. És pont!”
“Úgy tűnt, hogy az Istennel való közvetlen kommunikáció az ősi, civilizálatlan emberek kiváltsága volt, míg a képzett Nyugatiak csak az értelmiség közvetítésével és ellenőrzése mellett férhetnek hozzá Istenhez.”
“Vannak alkalmak, amikor az ember úgy dönt, hogy elhisz valamit, amit normál körülmények között teljes mértékben irracionálisnak tartana. Ez nem azt jelenti, hogy az valóban irracionális, de egészen biztosan nem racionális. Talán létezik egy racionalitáson túli világ: a tényekre vagy adatokra épülő gondolkodás szokásos definícióin túli megértés; valami, ami csak akkor tárul fel számunkra, ha átfogóbb képet látunk a valóságról. A hit talán ebbe a tartományba illeszkedik.”
“Őszintének lenni néha igencsak zűrös vállalkozás.”
“Azt hiszem, van bennem valami, ami szeretné elhinni, hogy Isten törődik annyira velem, hogy még levelet is hajlandó küldeni.”
“Az atyaságot hangsúlyozni annak mérhetetlen hiánya miatt szükséges.”
“– Én Isten vagyok. Vagyok, aki vagyok. És tőled eltérően nekem nem lehet a szárnyamat szegni.
– Ez nagyszerű lehet a te szempontodból, de hová vezet mind ez az én szempontomból?!”
“– Megbocsátott nekem? – kérdezte. – Mit kellett volna neked megbocsátania?!
– Hogy cserbenhagytam! – suttogta Mack.
– Alaptermészete szerint megbocsátott volna, ha lenne mit megbocsátania, de nincs!
– De nem akadályoztam meg, hogy a gyilkos elrabolja. Elvitte, amíg nem figyeltem rá… – mondta elcsukló hangon.
– Jusson eszedbe, hogy épp a fiadat mentetted! Az egész univerzumban te vagy az egyetlen, aki azt hiszi, hogy valamiképp te vagy a hibás. Missy nem hiszi ezt, Nan sem, és Papa sem. Talán itt lenne az ideje, hogy elengedd ezt a … hazugságot. És Mackenzie, még ha te lettél volna is a hibás, Missy szeretete sokkal erősebb, mint amekkorát te valaha is véteni tudnál.”
“– Amint már mondtam, én nem hozok létre intézményeket. Ezzel azok vannak elfoglalva, akik szeretnek Istent játszani. Tehát nem, valóban nem rajongok a vallásért – tette hozzá Jézus némi szarkazmussal –, és a politikát és a közgazdaságtant sem felettébb kedvelem. – Jézus ábrázata észrevehetően elsötétült. – De miért is kellene kedvelnem?! Hisz ezek alkotják azt az emberalkotta, rettegésre épülő „szentháromságot” amely pusztítja a Földet, és rászedi azokat, akik nekem fontosak. Belegondoltál már, miféle elmebéli zaklatottsággal és aggodalmakkal kell szembenéznie bárkinek, aki nem veti alá magát e három valamelyikének?!”
“Szabad vagy, hogy mindenféle szertartásosságtól mentesen szeress.”
“– Mack, az, hogy én hihetetlenül jó dolgokat tudok kihozni kimondhatatlan tragédiákból, nem azt jelenti, hogy én rendezem meg a tragédiákat. Soha, de soha ne feltételezd azt, hogy azért, mert én felhasználok valamit, az azt is jelenti, hogy én idéztem elő azt, se azt, hogy szükségem van rá a céljaim eléréséhez. Ez csak velem kapcsolatos hamis elképzelésekbe fog belerántani. A kegyelem nem függ a szenvedés létezésétől, de ahol szenvedés van, ott meg fogod találni a kegyelem sokféle és sokszínű megnyilvánulását.”
“És ne feledd: én nagyobb vagyok, mint a te hazugságaid! Nem képesek megállítani engem. De ez nem teszi azokat igazzá, és nem akadályozza meg, hogy károkat vagy sérüléseket okozzanak másoknak.”
“Az én szeretetem sokkal nagyobb a ti ostobaságotoknál”
“Az, ahogy gondolkodsz, meghatározza azt, amit érzékelsz, és az, amit érzékelsz, meghatározza az érzelmeidet. A legtöbb érzelem nem egyéb, mint az észleléseidre – vagyis, amit egy adott helyzettel kapcsolatban igaznak gondolsz – adott reakcióid. Ha az észlelésed hamis, akkor az érzelmi reakcióid is hamisak lesznek. Tehát ellenőrizd észleléseidet, és ezen túl ellenőrizd a gondolkodásbeli sablonjaidat, tehát mindannak a helyességét, amiben hiszel.”
“– De el kell ismerned, hogy a szabályok és az alapelvek egyszerűbbek, mint a kapcsolatok. – Az igaz, hogy a kapcsolatok sokkal zavarosabbak tudnak lenni, mint a szabályok, de a szabályok soha nem fognak választ adni a szív fontos kérdéseire, és soha nem fognak szeretni téged.”
“– A vallás kénytelen a törvényt használni, hogy azáltal felhatalmazást adjon önmagának, és hogy ellenőrzése alatt tartsa azokat az embereket, akikre csupán a fennmaradása érdekében van szüksége. Én megadom neked a reagálás képességét, és te azzal reagálsz, hogy szabad vagy szeretni és szolgálni minden helyzetben. Ezáltal pedig minden egyes pillanat más és más, és egyedi és csodálatos. Mivel én magam vagyok a te reagálási képességed, nekem jelen kell lennem benned. Ha csak a felelősséget kapnád meg tőlem, akkor egyáltalán nem is kellene veled lennem. Akkor csak egy végrehajtandó feladat, egy elvégzendő kötelesség lenne, amivel úgyis kudarcot vállánál.”
“– Vegyük példaként a barátságot, és azt, hogy milyen drasztikusan meg tud változtatni egy kapcsolatot, ha az életet, mint alkotóelemet eltávolítjuk egy főnévből. Mack, ha te meg én barátok vagyunk, akkor a kapcsolatunkat áthatja egyfajta várakozás. Amikor látjuk egymást, vagy amikor távol vagyunk egymástól, ott vibrál a levegőben az együttlét, a nevetés és a beszélgetés várakozása. Ennek a várakozásnak nincs konkrét meghatározása; eleven és dinamikus, és minden, ami kialakul az együttlétünkből, az valami különleges, egyedi ajándék, amelyen senki mással nem osztozunk. De mi történik akkor, ha ezt a „várakozást” felcserélem – kimondva vagy kimondatlanul – „elvárásra”? Ebben a pillanatban már be is lépett a törvény a kapcsolatunkba. Most már azt várom el tőled, hogy olyan teljesítményt nyújts, ami kielégíti az elvárásaimat. Élő barátságunk gyorsan lezüllik szabályokból és követelményekből álló halott dologgá.”
“Néha a könnyek a legmegfelelőbb szavak, amiket a szív szólni képes.”